A konzultáció során megvizsgáljuk, hogy mik az általad előzőleg bevállalt életfeladatok, milyen képességeket hozol előző életedből, mik a lehetőségek, mik a nehézségek. Megbeszéljük, hogy mi az, amit feltétlenül meg kell tapasztalni, mi az, ami elkerülhetetlenül teljesítendő.

karma asztrológia Létay Adrienn életút elemzés

A születési képletből világosan látszik, hogy az egyén honnan hova szeretne eljutni, de az út során, a szabad akarat révén számtalan ösvényen haladhat, sokféle analógiából választhat. A lényeg, hogy valamilyen módon végrehajtsuk azt, amit születésünk előtt beterveztünk. Amennyiben ragaszkodunk előző életeinkből hozott, jól begyakorolt szokásainkhoz és ellenállunk a fejlődésnek, a felettes énünk egyre egyértelműbb figyelmeztető jeleket fog küldeni. Vagy újra és újra falakba ütközünk (sőt, ha megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy ismétlődően mindig ugyanazokba a falakba), vagy éppenséggel újabb és újabb „véletlen” események fognak minket felrázni a tétlenségből, hiába ragaszkodunk egy adott helyzethez. Végső esetben betegségek is jelentkezhetnek.

Béke

A konzultáció egy közös interaktív munka, amely során megbeszéljük a jelenlegi helyzetedet, az általad megvalósított analógiákat és feltárjuk az elakadásokat. Együtt fedezzük fel a további lehetőségeket, átforgatjuk a megoldási analógiákat és korrigáljuk az útirányt, hogy visszanyerd az irányítást az életed felett, elkerüld az egészségügyi problémákat és boldogan, harmóniában élj.

A konzultáció ajánlott időtartama 2 óra.

 

 

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült